Málnamenyasszony

– Na, kérem, mi újság van azzal a gyilkossággal? – kérdezi dr. Nagy Bálinttól.

– Gyilkosság? – riad fel Bálint. – Igen. A doktor úr is tudja, hogy vannak olyan bűnök, amelyeket nem követ büntetés, és vannak gyilkosok, akik megússzák a felelősségre vonást. A kis Tibor halála is ilyen gyilkosságféle. Bűn, amit nem követ bűnhődés.

Az orvos ismét végigméri a fiút. Nem tűnik elmebetegnek. Kedélyesre veszi hát a stílust.

– Maga értelmes fiatalembernek látszik. Bizonyára tudja, mit jelent az a szó, hogy gyilkosság – magyarázza.

– Igen, tudom. De minden látszattal ellentétben, az apósjelöltem a főbűnös – emeli fel a hangját Bálint. – A Marika szerint...

– Ki az a Marika? – érdeklődik a doki.

– De hisz az előbb mondtam. A menyasszonyom. Miatta szeretnék meggyógyulni. Ilyen dilisen mégsem vehetem el feleségül. Képzelje, mi lenne, ha éppen a nászéjszakán jönne rám a fogaskeréktörés. Ülnék az ágy szélén, mellettem a kívánatos feleségem, én meg szürke lovakról, bírósági tárgyalásról fantáziálnék. No, de visszatérve a gyilkosságra: a Marika véletlennek tartja a dolgot. Az anyósjelöltem Isten művének. Az apám: sajnálatosnak. Az anyám: szerencsés szerencsétlenségnek. Az apósjelöltem viszont rám akarja kenni az egészet. Talán csak egyedül én vagyok szentül meggyőződve arról, hogy gyilkosság történt. GYILKOSSÁG! Gyilkosság, amelyben bűnrészesként egy egész falunyi ember benne van.

– Semmit sem értek abból, amit összehordott – jelenti ki dr. Nagy, akit a főorvos szerint mindig is vonzottak a periférikus esetek.

– Nem is kell, hogy értse – önérzeteskedik Bálint, aki ugyancsak bővelkedik eme tulajdonságban. – Ha megkérhetem a doktor urat, abban segítsen, hogy a látomások, a szürke lovak, a rosszullétek kikopjanak belőlem. Ez nagyon fontos lenne, mert akárhányszor rápillantok a Marikára, mindig a kis Tibor szomorú vége jut az eszembe. A Tibike, amint belemosódik a málnaátvevő hely keményre döngölt agyagjába. Egy kupac alaktalan véres föld. De nekünk ő volt a mindenünk.

…

…

Emlékezés

Lassan döcögött a vonat. Szokás szerint az ablak mellett ültem, de a köröttem lévő táj nem igazán tudott megragadni. Benyúltam a belső zsebembe és előhalásztam a levelet. Már ki tudja, hányadszor olvastam újra.

„Drága Bálint!

Ne haragudj, hogy soraimmal zavarlak. Bizonyára nagyon sok dolgod lehetett, hogy a másfél hónappal ezelőtti randevúra sem jöttél el. Sőt, még csak nem is jelezted távolmaradásod okát. Természetesen jól tudom, hogy mi lehet az ilyen feledékenység indítéka. Mégis, és ezt ne vedd egy szerelmes kislány nyavalygásának, kérlek: gyere el hozzánk! Nagy bajban és gondban vagyok. Úgy érzem, nincs jogom egyedül és végérvényesen dönteni. Szeretném, ha vasárnap délután az első busszal jönnél. Az én kedvemért. A MI kedvünkért. Bővebbet majd szóban.

Ezer + 1 csók.

Marika

Utóirat: a második buszmegállóban várlak. Várlak!”  

A kisregény olvasható az Interneten a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Kattints!

 Infók a könyvről