Irodalmi munkáimról

Talán az olvasás volt a kezdet, még a betűket is alig ismertem, mikor már a könyveket bújtam, szavakat silabizálgattam.  Így érthető, hogy hamarosan az írással is megpróbálkoztam. Zsengéimet az 1950-es évek publikációs lehetőségeinek megfelelően az osztály előtt, illetve az általános iskolai ünnepségeken oszthattam meg az érdeklődőkkel.
Középiskolásként Győrött,  a Révai gimnáziumban leginkább a versírás (alanyi költészet, szerelmi líra) töltötték ki időmet. Itt kezdődött ismeretségünk Varga Lajossal, akivel - kisebb nagyobb megszakításokkal - közel negyven évig együtt dolgoztunk, "alkottunk".
Az érettségit két év szünet követte, mert bár felvettek egy vegyipari felsőfoku technikumba, 18 évesen elvittek katonának. Az itt töltött 25 hónapot tartottam életem legkellemetlenebb és legfeleslegesebb időszakának.
Leszerelve Győrben, a Vagongyárban helyezkedtem el, fizikai munkára (vagonrakásra), s emellett már ismét volt elég időm régi kedvteléseimre, az olvasásra és az írásra. Ismét a versekkel próbálkoztam. Első írásaim a Győr megyei lapban, a Kisalföldben jelentek meg. Ezek alapján keresett meg a szintén győri újságíró, versíró Kádár Péter (sajnos 2009-ben elhunyt), azzal, hogy egy amatőr művészeti társulást akar létrehozni. Az ő ötlete alapján neveztük el a költőket, novellistákat, grafikusokat, előadóművészeket és művészetbarátokat tömörítő közösséget Kassák Kollégiumnak. Visszatekintve is úgy vélem, hogy ennek a csoportosulásnak múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy véglegesen rögzült bennem az írás szeretete, akarata és képessége. Keményen bíráltuk egymás műveit, s ezekből, a beszélgetésekből, az egymásnak átadott "kötelező olvasmányokból" rengeteget tanultunk. Verseink megjelentek a megyei lapban, irodalmi folyóiratokban. Érlelő címmel egy akkoriban újdonságnak számító antológiát is kiadtunk. Ugyanakkor, miután a Kassák megalakulása, gyors fellendülése az 1960-as évek végére a 70-es évek elejére esett a helyi és az országos politika bizalmatlankodva nézett minden szerveződést, csoportosulást. Minket sem került el a "gyanússág" szele, s ennek néhány megnyilatkozásunk tápot is adott. A rendőrség "nyomozni" kezdett irántunk emiatt, és más okok hatására Kádár Péter névlegesen lemondott a csoportosulás vezetéséről, s a helyét én vettem át.

Máig is vallom, hogy a Kassák Kollégium egy  előremutató művészeti közösség volt, kiváló példaként szolgált arra, hogy egy amatőr szellemi műhely is képes alkotókat kinevelni, tehetségeket felkutatni, vagy a csupán csak unatkozó fiatalokban a művészetek iránti érdeklődést  egy életre elültetni. A Kassákból tucatnyi több kötetes szerző került ki, sokan tehetséges képzőművészek, országos hírű előadók lettek, mások  a médiában, illetve az írással, kutúrával rokon szakterületeken helyezkedtek el. A teljesség igénye nélkül  említenék néhányat az első évek kassákosaiból  lett későbbi sikeres alkotók közül: Kádár Péter, Tőke Péter, Pátkai Tivadar, Pió Márta, Kelemen Benő, Kurcsics László, Bíró Balázs, Kun Tibor, P. Nagy Gabi, Borbély János, Villányi László, Tóth Kati, Korognai László és jómagam.
A verseim, novelláim alapján 1971-ben újságírói munkát ajánlottak a  Kisalföldnél, ahol az akkori főszerkesztő kerek-perec megmondta, hogy nem neki, de  másoknak az a feltétele, hogy mondjak le a Kassák kollégiumi vezetői tisztemről. Közel egy esztendei hezitálás után elfogadtam a feltételt, és  ezt követően a művészeti csoportot is ritkábban látogattam. Később a Kassák átalakult de az utódok: Villányi , Borbély, Pátkai és még mások hasznos kapcsolatok építésével tovább öregbítették, emelték e csoportosulás jó hírét.

***

Ebben az időszakban  még jelentek meg verseim irodalmi lapokban és a Kisalföldben is. Azután a napilapi robot, (ami azért sokkal kedvezőbb volt a mostani média rabszolgaságnál), belőlem is kiölte a betűvetés állandó késztetését, a verselés elmélyült szófaragását, a megtalált jó rím örömét. Az újság nem tűrte el a jelzők csapongását, a képzelet szárnyalását. Maradtak vigasztalónak a tények, a kor szellemének megfelelően sokszor rózsaszínre festve. Néha azért egy-egy verssel, novellával, tárcariporttal megvigasztaltam magam, s újságíróként az irodalmi lapok is könnyebben megnyíltak előttem. Három, négy év is eltelt, amire ismét késztetést éreztem a szabadabb, irodalmibb alkotásra. Akkoriban rendszeresen meghirdették a megyei, művészeti (felszabadásinak titulált) pályázatot, ahol többféle kategóriában várták az alkotásokat, és ami ennél sokkal fontosabb volt országos szakemberek bírálták el azokat. Talán 1975-ben először rajzokkal, versekkel próbálkoztam, be is kerültem a díjazottak közé, mégis valahogy izzadtságszagúnak, "csináltnak" éreztem ezeket a zöngeményeket. Ezért a következő esztendőben már prózával indultam. A Vagonrakók napszemüvegben című kisregényben a fantázia és személyes Vagongyári élményeim keveredtek egymással. Ezzel az írással rögtön első díjat nyertem, és ezt az eredményt a későbbiekben még ötször sikerült megismételnem. Az újságnál, ha nem is tiltották, de nem is pártfogolták különösebben szépirodalmi tévelygéseimet, ott a havi 12 nagyanyag, a 10 hír volt a  mérce, amit (lévén, hogy íráskészségemnek egyedül a gépelés sebessége jelentett némi határt), rendszeresen a duplájára teljesítettem. Időközben, a cél érdekében - másfél hét alatt - vakon is megtanultam gépelni. Az újságnál szerencsére mindig voltak olyan kollégáim, akikkel barátságból, vagy éppen  csak valamiféle versengésből egymást biztatgattuk a szebb írásra, a műfajok alaposabb megismerésére, a nem rangban, hanem színvonalban való kitörésre.
Egy olvasmányélményem hatására figyelmem a drámaírás felé is elkalandozott, autodidakta módon kissé kitanultam ennek mesterségbeli fogásait, és írtam néhány drámát, egyikkel a már említett megyei pályázaton, másikkal a SZOT országos munkásszínjáték pályázatán nyertem első díjat. Mindezek betetőzéseként munkám elismeréseként megkaptam a megyei művészeti díjat és a pályázati zsűri egyik irodalomtörténész tagjának javaslatára egyik regényemet a Magvető könyvkiadó befogadta megjelentetésre.
Ez idő tájt a feleségeméknél, Győr-Ménfőcsanakon laktam, az újságírói napi  munka  mellett Győrújbaráton házat építettem és ennek anyagi forrásait  megteremtendő: málnát, mindenféle eladható zöldséget termeltem. Nem értem, hogy jutott még emellett időm a szépírásra, az olvasásra. Egy termelőszövetkezeti ünnepségen összeakadtam a ménfőcsanaki születésű, és kötődésű Galgóczi Erzsébettel. Ő a megyében leleplező riportjai, valamint szókimondó, valóságihletésű regényei miatt a politikusok által sokáig nem szívesen látott személynek számított. Megismerkedésünknek az lett az eredménye, hogy én a "vidékkel" mezőgazdasággal foglalkozó újságíró az akkori főszerkesztőtől, Puskás Csabától engedélyt kaptam egy interjú elkészítésére. Sokkal nehezebb volt az írónőt nyilatkozásra bírni, talán háromszor is felutaztam, mire beleegyezett. A beszélgetés változtatás nélkül  meg is jelent és része volt abban, hogy az új megyei pártvezető megkísérelt békésebb kapcsolatokat kialakítani az írónővel. Sőt azt is felajánlották neki, hogy egyik dramatizált regényét a Kinek a törvényét bemutatják a Győri Kisfaludy Színházban. Miután az átadott darab a rendező véleménye szerint rövid volt egy színházi este kitöltésére, megkérték az írónőt annak kibővítésére. Ezzel azonban Galgóczi Erzsébet már nem akarta az idejét vesztegetni, eszébe jutottam én, aki írok is, a dráma is érdekel, ráadásul félig falubeli is vagyok. Egy délután  sógornőjével, Galgóczi Károlynéval megjelent nálam és megkérdezte, volna-e kedvem, erőm ezt a munkát elvégezni. Bár úgy éreztem, hogy túlértékeli az alkalmasságomat, igent mondtam. A drámát befejeztem, néhány új jelenetet a kisregényre támaszkodva megírtam, másokat a dramaturg kérésére  módosítottam. A darabot  a Kisfaludy színházban bemutatták, játszották, én pedig - még ma is úgy érzem közreműködésem eltúlozva - a plakátra társszerzőként felkerültem.
Galgóczi Erzsébettel a kapcsolatom haláláig nem szakadt meg, leveleket is váltottunk, mindíg küldött a megjelent új könyveiből, néha személyesen is találkoztunk. Természetesen kértem tőle tanácsot is, támogatást is. Kerek-perec kijelentette, nem segít, nem rosszakaratból, hanem azért, mert ő nem tartja szerencsésnek az efféle irodalmi szekértologatást. Járja végig mindenki a maga keresztútját. Igaza volt. Tanácsokat persze adott: írjak jó riportokat, mindig próbáljak a szavak mögé nézni, legyek harcos, bátor. De elég volt a Nádtetős szocializmust, vagy más riportkötetét elolvasni, hogy tudjam, bennem ehhez nincs elég kurázsi, s időm sincs rá igazán.
Ott volt a család, a két gyerek, az újság, a rengeteg életfenntartó munka. Volt olyan évünk amikor 30 mázsa málnát, 80 mázsa uborkát, 100 mázsa feletti káposztát, 70 mázsa paradicsomot takarítottunk be némi családi segítséggel. Másik esztendőben két hektáron termesztettünk salátamagot, de "utaztunk" virágmagban, hagymában, facéliában, korianderben, mustárban és folyamatosan málnában. Néhány barátunk a két gyerekünk és több győrújbaráti őstermelő, felvásárló még tanúsíthatja, hogy mindez nem kitaláció, de ha csak elmondom valakinek, aki nem ismeri akkori valónkat, ezeket a számokat, a velük járó munkát a mesék birodalmába teszi. Mert  meg nem gazdagodtunk. Mindössze építettünk egy nagyobb házat és talán az átlagnál kicsit jobban éltünk, a gyerekeink tanulhattak, nem kellett vacillálnom, ha meg akartam venni egy könyvet.
Mindenesetre mindezzel jó pár esztendőre elcsitítottam irodalmi buzgalmaimat. Időközben - miként ezt az újságírói munkámról szóló részben jelzem - ott is váltottam. Így az ezredforduló tájékán  vetődött fel bennem az alkotás, a publikálás igénye. Ezt követően jelentek meg a honlapon is bemutatott regényeim, melyekben a kitalált történeteket mindig igyekeztem valóságos korszakokba, helyszínekre helyezni, utóbbiban sokan Győrújbarátra ismertek, s ez ha nem is mindig igaz a szülő-, a lakóhelyi élményeket bizonyára nem tudtam kikerülni. Tisztelegve Győrújbarát előtt öt évi kutatómunkával elkészítettem a település történetéről szóló hiánypótló könyvemet. A megkezdett kutatásokat tovább szeretném folytatni, s már készül néhány újabb regényem is, egyelőre fejben.

Három regényem felkerült az Internetre, a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményébe is. Az elérhetőségeket az adott könyveknél jeleztem.